A kudarc az az állapot, amikor az illető zsebében volt az
energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság,
a kifogások keresése, ahanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés stb.
erősebb volt, így nem tette bele mindazt, amit tudott volna. Így a nap végére
marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért nem
tette bele.
A nem sikerült meg azt jelenti, hogy valaki megtett mindent,
amit tudott, azonban azt is tudja, hogy mindent beletett, mindez persze rosszul
esik, de a nap végére nem marad lelkiismeretfurdalása, így nyugodtan
alszik."
(Csernus Imre)
"Életünkben leginkább arra van szükségünk, hogy legyen
valaki, aki rábír, hogy megtegyük, amire képessek vagyunk."
(Ralph Waldo Emerson)
"Nem annyira az számít, milyen tehetséggel rendelkezel,
hanem mennyire tudod hasznosítani a képességeidet."
(Robertson, Thorburn Brailsford biokémikus, fiziológus)
"Amit a cél elérésével kapunk közel sem olyan fontos,
mint amivé válunk, amíg azt elérjük."
(Zig Ziglar)
"Ha félsz attól, hogy hibázol, sosem leszel sikeres,
mert nem lesz módod tanulni. Nem lesz módod kideríten, mi működik és mi nem. A
tévedések hírhozók. Azt tudatják velünk, hogy még nem ismerjük eléggé a
körülményeket és a ható tényezőket. Minden hiba egyben lehetőség az
irányváltásra"
(Marcinko, Richard amerikai katonai titkos ügynök, szerző)
"A lélek annyira sóvárog valami után amire célként
tekinthet, hogy ha nincs ilyen, önnmagával fordul szembe, hatalmas, nem létező
problémákat kreálva, csakhogy legyen valami, amin teljes erővel
munkálkodhat."
(Montaigne, Michel de
francia esszéista)
"Ha egyenesen állsz, ne törődj vele, hogyha görbe az
árnyékod!"
(ismeretlen szerző)
"Nem hiszem, hogy lenne bárki is, aki életére
visszatekintve az állítaná, sikerét kizárólag a tudatos döntéseknek köszönheti.
Minden sikerben ott van a véletlen megmagyarázhatatlan eleme: az az apróság,
ami miatt éppen úgy történtek a dolgok. Mégis - ezek a véletlenek csak egy
világos cél fényénél észrevehetőek. Világos célok nélkül a körülöttünk zajló
történések értelmetlenek, ezért nem is szolgálhatnak számunkra kedvező
alkalmakként."
(Wheeler, Elmer kortárs amerikai szerző)
"Ne hagy, hogy a tegnapod túl sokat raboljon el a
mádból."
(Rogels, Will /1879-1935/ amerikai szerző)
"Ha valaki sikeres akar lenni, rendelkeznie kell azzal
az elszántsággal és belső tűzzel, ami szükséges egy hosszú, küzdelmes csatához.
A verseny minden résztvevőjében élnek kétségek saját képességüket és
jártasságukat illetően. Ám, ha körülnézel, láthatod, hogy az ellenfelek nem
olyan félelmetesek. Csak kevés zseni szaladgál a földön. A legtöbb versenyző
hozzád meg hozzám hasonló egyszerű halandó."
(Rogers, Henry C.)
"Gyakran halljuk, amikor valaki ezt mondja: Nincs rá
időm! Ezzel persze nem mond mást, mint hogy más dolgok fontosabbak számára.
Mindnyájunknak rengeteg ideje van. Rendelkezünk mindazzal az idővel, amivel
ember rendelkezhet. A másodpercek ugyanolyan gyorsasággal peregnek mindenkinél.
A probléma az, hogy gyakran nem azokra a dolgokra helyezzük a súlyt, melyek
valóban fontosak. Jelentéktelen ügyeknek indokolatlanul nagy figyelmet
szentelünk."
(Robert, Cavett kortárs amerikai szerző)
"Guizhou-ban egyetlen szamár se volt mindaddig, amíg
valami különc a hajóján oda nem vitt egyett. Mivel a szigeten semmi hasznát nem
vette az állatnak, szabadon engedte. Egy tigris megpillantva a szamarat, azt
hitte, istenséget lát. Elrejtőzött, hosszasan szemlélte az ismeretlent, majd
kissé közelebb merészkedett, de azért tisztes távolságban maradt. Ekkor a
szamár isszonyatos hangon elbődült. A tigris megrémült, elmenekült, attól
tartva, hogy a szamár menten befalja. Távolabb visszafordult, s úgy vélte, nem
is olyan rémisztő ez az ismeretlen. Aztán a szamár ismét bőgött, és a tigris
egészen megszokta az üvöltését. Közelebb settenkedett a szamárhoz, és amint
közeledett hozzá, egyre szemtelenebbé, egyre tolakodóbbá, majd támadóvá vált. A
szamár elveszítette hidegvérét, megfordult, és hátsó lábával kirúgott a tigris
felé. - Ez minden amit tud - gondolta a tigris. Ráugrott a szamárra, elharapta
a torkát, szőröstül-bőröstül felfalta. Szegény szamár! Ha nem mutatta volna be
minden tudását, még a tigris se merte volna megtámadni! De hát elárulta
magát."
(Liu Zongyuan)
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrízd
nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."
(Mahatma Gandhi)
"Felfelé haladva légy velük nagyon udvarias, mert
lefelé ereszkedve találkozni fogsz velük."
("Durrante, Jimmy (1893-1880) amerikai komikus")
" Ne bocsátkozz csatába, ha a győzelmed nem hoz
semmit!"
(Patton, George S (1885-1945), amerikai tábornok)
"Ha félsz attól, hogy hibázol, sosem leszel sikeres,
mert nem lesz módod tanulni. Nem lesz módod kideríteni, hogy mi működik és mi
nem. A tévedések -hírhozók. Azt tudatják velünk, hogy még nem ismerjük eléggé a
körülményeket és a ható tényezőket. Minden hiba egyben lehetőség az
irányváltásra."
(Marcinko, Richard (1940-), amerikai katonai titkos ügynök)
"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit
rögtön legfelül lehet kezdeni."
(Harry Lorayne)
" Nem az erős,
aki sosem esik el, hanem aki mindig fel tud állni."
"A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki
megengethet magának, függetlenül attól , hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog,
ami velünk születik, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő
intelligencia."
(Giorgino Armani)
" A boldogság, a gazdagság és a siker mind különböző
célok melléktermékei - közvetlenül maguk nem lehetnek célok."
(Denis Waitley)
"Fedezd fel magadban a BÉKESSÉGET, hogy el tudd fogadni
azokat a dolgokat, melyeket nem lehet megváltoztatni, az ERŐT, hogy tudj
változtatni amin lehet, és a BÖLCSESSÉGET, hogy felismerd a kettő közötti
külömbséget!"
"Aki nem akar akkor, amikor tud, az nem tud akkor,
amikor akar."
"Mielőtt csatába indulnál vagy háborúskodásba fognál,
mérd fel, hogy mekkora veszteséget engedhetsz meg magadnak. Ha egy küzdelemben
megközelíted ezt a határt, állj le! Ne erősítsd a kudarcot! Mindig emlékezz
arra, hogy a cél - háborút nyerni, nem pedig az, hogy megnyerj minden csatát.
(Lee Wallek, kortárs amerikai szerző)
"A szerelem egy
gyönyörűséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy írtózatos szakadék szélén
szedjük"
"Nem az a trükk, hogy megkapjuk, amit akarunk, hanem
hogy utána is akarjuk"
"Midnyájan nagy
dolgokra törekszünk, és nem vesszük észre, hogy az élet kis dolgokból áll
össze"
(Frank A. Clark)
"A szomorú igazság az, hogy senki sem köteles
biztosítani a karriered. A karrier szó a te saját ügyed, a te saját
vállalkozásod. Te vagy az egyetlen tulajdonosa. Egyetlen alkalmazottad van: te
magad. Sok millió hasonló vállalkozással állsz versenyben: millió és millió
alkalmazottal a világ minden táján. Te vagy a karriered és rátermettséged
tulajdonosa, magadnak kell döntened a lépéseidről és vállalod e tulajdonosi
szerepből fakadó felelőséget. Magadnak kell megvédened személyes
vállalkozásodat a veszélyektől, és magadnak kell gondoskodnod arról, hogy
profitáljon a környezet változásaiból. Ezt senki nem teszi meg helyetted."
(Grove, Andrew S. (1936-) magyar származású amerikai ipari
vezető)
"Ha kitűzöl egy
célt, a szabadságod egy részét mindig fel kell érte áldoznod. Mire belépsz az
érett korba, megtanulod felmérni, hogy mennyi szabadságot érdemes feláldozni
egy-egy célért."
(Maugham, Somerset (1874-1965), angol író)
"Ha szertesz
valakit, engedd el, ha visszajön a tiéd, ha nem: sosem volt a tiéd!"
"Oda kell
figyelnünk ellenségeinkre, mert ők az elsők, akik felfedezik hibáinkat."
(Antiszthenész)
"Ha az erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj
le már az út elején."
(Kunfuciusz)
"A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig mint az
árnyéka. Az árnyékra gondolunk, pedig a fa a lényeg."
(Abraham Lincoln)
"A nagy embereknek is csupán csak néhány órájuk van
arra, hogy -nagyok- legyenek. Hozzánk hasonlóan nekik is kell öltözködniük,
fürödniük, étkezniük, fogorvoshoz, fodrászhoz menniük, intézniük kell a családi
ügyeket. Naggyá az teszi őket, hogy el tudják dönteni, mi a valóban fontos,
aztán teljes erejükkel arra összpontosítanak." "Hagyd el a rossz
szokásokat akkor is, ha arra atyáid tanítottak, és gyakorold a jót akkor is, ha
ellenségeidtől tanultad azt. Hiszen nem nyeled le a mérget akkor sem, ha anyád
nyújtja, viszont az aranyat ellenséges kézből is elfogadod."
(egy tibeti szerzetes gondolata)
"Álljatok egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz,
mert a fák sem nőnek egymás árnyékában."
(Kahlil Gibran)
"Az életedet nem a lélegzetvételek száma határozza meg,
hanem azok a pillanatok - amikor eláll a lélegzeted."
"Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek. Két
kis ugrással nem juthatunk át a szakadékon!"
"Egy nap a csacsi beesett a kútba. Az állat órákon át
szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, hogy mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni,
igy nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy
segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdett földet lapátolni a kútba. A
szamár megértette, hogy mi is történik és elöszőr rémisztően üvöltött. Aztán -
mindenki csodálatára - megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a
kútba. Meglepetten látta, hogy a szamár valami csodállatosat csinál. Lerázza
magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédai
tovább lapátolták a földet a szamárra az lerázta magáról és egyre feljebb
mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és
boldogan kisétált!
Az élet mindenfajta szemetet és földet fog rádlapátolni. A
kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden
probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha
nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!"
" A sikerhez elengedhetetlen bizonyos számú kudarc. Ha
sosem voltunk sikertelenek, ez csupán azt bizonyítja, hogy túlságosan is biztos
célokat tűztünk ki, és nem tettük eléggé próbára magunkat ahhoz, hogy
fejlődhessünk."
(Viscott,David kortás amerikai szerző)
"Mond el - és elfelejtem; mutasd meg - és megjegyzem;
engedd, hogy csináljam - és akkor meg fogom érteni"
(Kunfuciusz)
"A győzni tudás lényege: mást tenni, mint amit a
legyőzöttek tesznek"
(Nagy Sándor)
"A tigrist előbb gondolatban kell elejteni - a többi
csak puszta formalitás"
(Kunfuciusz)
"Elgondolkoztál már egyszer is azon, hogy hány ember
lett sikeres pusztán annak köszönhetően, hogy elérhetővé tette magát a siker
számára? Sokan azt hisszük - a nagy lehetőség majd megfog minket keresni, és
hangos köszönéssel tiszteletét teszi. Jobb azonban, ha ezt elfelejtjük! Ilyesmi
szinte sosem történik. Mikor megérkezik, ott kell lennünk a megfelelő helyen!
És mikor az mondom - megfelelő helyen - ezen mindenekelőtt azt értem, hogy
megfelelően felkészülve. Mert, aki nincs felkészülve a szerencse fogadására, az
nem fogja észrevenni amikor találkozik vele."
(Lorayne, Harry kortárs amerikai szerző)
"Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell látnod hozzá
az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot!"
"A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert
átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, azt vesszük észre!"
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a
miénk."
(Simone Weil)
"A siker azokhoz pártol, akik elég energikusak, hogy
dolgozzanak érte, elég bizakodóak, hogy higgyenek benne, elég türelmesek, hogy
várjanak rá, elég bátrak, hogy megragadják, és elég erősek, hogy
megtartsák."
(Dale Baughman kortárs amerikai író)
"Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye.
Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen
volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet
szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már
csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap - a vízhordozó
már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a
tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a
szegény törött cserép szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát,
hogy csak félannyit tudott teljesíteni.. A két év keserűség után egyik nap
megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon
teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam
a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te
locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű
virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy,
akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája.
Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák -
melyek mindannyiunkban megvannak - teszik az életünket olyan nagyon érdekessé
és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót
meglátni másokban. "